Vigyázz, ki itt belépsz,
az ajtó előtt a fonott lábtörlőt
odébb ne rúgd szabálytalanra,
csak libbenj át rajta,
nyomot nem hagyván, sterilen,
mintha itt sem lennél.
Az előszobában is
óvatosan a kabáttal,
akaszd csak fel oda, ahol kevésbé szúr szemet,
húzódjon meg illedelmesen és
lehetőleg semmit sem sejtetvén
a többi holmi között.
A poharat hagyd a mosogatóban
a többi mellett feltűnésmentesen,
ne is nagyon pakolj ki
egyébként sem,
úgyse hoztál sok mindent
éjszakára. (Minek is?)
A ruhákat
majd felszedjük a földről és az ágy végéből;
semmi ne zavarja meg a rendezett összképet.
A vattapamacsoknak ott a kis kuka.
A zuhanyzás után ott maradt
vízcsöppeket, meztelen tested remegő mementóit
is feltörlöd majd, ugye, drága?
Ne aggódj, az ágyneműt
lehúzom utánad.
Jó fej vagy, köszi.
Korrektül intézzük itt a dolgokat.
Se DNS, se ujjlenyomat,
személyiséged lebbenéseit is hagyd nyugodtan
kiterítve a lépcsőház cementkövén.
Csak semmi hiszti, balhé meg feszkó.
Volt abból épp elég. Veled
meg tökjó, hogy nincs semmi ilyesmi
és végül is baromi jól
elütjük az időt, nem igaz?

Ha újra jössz, azért
túlságosan ne érezd otthon magad.
Ismerős pálya, lehet,
de semmi több.
A szokott helyükön álldogáló tárgyak
ne keltsenek benned semmilyen
bennfentes érzést.
Rád vártak? Dehogy.
El ne kezdj köszönni a könyvespolcnak,
szőnyegnek, TV-nek, a kislámpa
fényének a plafonon,
látogató.
És ha ezek után,
egy óvatlan, különösen jókedvű délutánon
a küszöbön átszökellvén
és mindenről megfeledkezve
e szabályok urát és őrzőjét
merész és bizalmaskodó módon
csókkal mered üdvözölni,
hát magadra vess.
Visszatartott lélegzetből,
kikerült tekintetekből,
flegma nemtörődömségből,
jégvirágos dermedtségből
bűvölt falat húzol közénk
azonnal és végérvényesen.
Ne idézd ezt ránk, ha jót akarsz magadnak.
Ez a törvény, és te sem leszel kivétel.
Ne firtasd és ne feszegesd.
Mindegyikünknek jobb ez így, drága.
Élvezzük, amit lehet - de kérlek,
hagyj fel minden más reménnyel.